

Miben hiszünk az Orfűi Malmoknál?
Fenntarthatóság
Működésünk célja a folyamatos egyensúlyok megtalálása; úgy biztosítani a működéshez szükséges feltételeket, hogy közben nem vagyunk Bolygónk terhére.
Helyi termékek
Termékeink alapanyagait és a Garatban kialakított helyitermék-bolt kínálatát igyekszünk a lehető legrövidebb úton, általunk személyesen ismert termelőktől beszerezni.
Örökség
Felmenőink nyomdokain járva, a hagyományos mecseki malomkultúra és a hozzá kapcsolódó szellemiség, mesterségbeli és tárgyi hagyatékának őrzése a küldetésünk.
Emberi lépték
Ahogy a kovásznak is meg kell adni az időt, úgy nálunk mindenki és minden megkapja a figyelmet és teret, amit megkíván.
Élő műhelyek
A malmok élnek, műhelyeinkben folyamatos munka zajlik. Látogatóink részesei lehetnek a készítés folyamatának.
Közösségi tér
A működő malmokban a régi időkben nagy közösségi élet volt. A helyi közösséget bevonó programokkal és kezdeményezésekkel ma is erősítjük ezt a hagyományt.
Híreink

“Máig csodálatot vált ki belőlem, ahogy néhány papírból könyvet készítünk”
“Amikor levágja az ember a papírt, amikor keretet kap és megszületik egy kis, búzavirágos füzet, az egy nagyon szép pillanata a munkámnak” – mond egy példát arra Zalán Máté Sándor, miért szeret a Papírmalomban dolgozni. A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán grafikusként diplomázó Máté tavaly óta erősíti az Orfűi Malmok csapatát. Gyógypedagógiai asszisztensként dolgozott az…

Kötelező krém
A frangipán egy közkedvelt francia cukrászkrém, nagy klasszikus, és szerencsére egyre több süteményben köszön vissza hazánkban is. A krém hagyományosan mandulalisztet, vajat, cukrot és tojást tartalmaz, sokszor vaníliával vagy egyéb ízesítőkkel kiegészítve.

Nektek melyik a kedvenc vaníliás süteményetek a kínálatból?
Hogy mi az a hozzávaló, ami egyaránt megtalálható az Orfűi Malmok lekváraiban, a képviselő fánkban, a málnás-pisztáciás csigában vagy éppen a forralt borban? Mindegyik finomság elkészítéséhez ugyanazt a különleges zamatú, organikusan termelt madagaszkári vaníliát használjuk fel.
Malomkő Alapítvány
Alapítványunk célja az Orfűi Malmok, mint épített kulturális örökség védelme. Nem pusztán a múlt konzerválásában hiszünk, hanem az értékek, tradicionális malomipari tevékenységek és más hagyományos mesterségek megőrzésében és átadásában a fiatal nemzedék számára.