Rezgés a föld felett pár centivel – interjú Dürwanger Viktorral
„A bakelitlemeznek ma is megvan a létjogosultsága: kézzelfoghatósága mellett a romantikáját nem tervezett recsegése, pattogása adja. Meleg hangzása miatt olyan rezgéseken működik, ami mélyen érinti meg az embert”, meséli Dürwanger Mikrostar Viktor dj és producer, a Fotel zenei projekt megalapítója. Az Orfűi Malmoknál nyáron hat alkalommal is hallgathatjátok élőben bakelitlemezről megszólaló tematikus zenei estjeit.
Hogyan kezdődött a bakelitlemez iránti szenvedélyed?
Már kisgyerekként körülvett a hanglemez kultúrája. Édesapám gyűjtötte, és amikor nagyobb lettem, nekem is bekattant. A hetvenes, nyolcvanas években szinte minden háztartásban volt lemezjátszó. Még a kilencvenes években is erős volt a vinyl hatása, a klubokban lemezek pörögtek a dj-k kezei alatt. Fiatalként ez nagyon elvarázsolt, és éreztem, hogy a lemezjátszás terén van dolgom. Otthon próbálgattam a szárnyaim, lestem a nagy sztár dj-ket, és autodidakta módon szívtam magamba a tudást. Németországi ismerősök révén kaptam egy olyan technikát, amin már komolyabban tudtam zenélni.
A dj-zés hobbiból foglalkozássá változott. Hogyan alakult ki a közönséged?
Nem közönségnek, inkább közösségnek mondanám. Egy ilyen alkalom nem csak a zenéről szól. Előadhatom, ami bennem él zeneileg, és ezáltal részévé válhatok, válhatunk egy közösségi élménynek. Kezdő dj-ként hamar átéltem ezt. Már voltak egész estés műsoraim, amikor hallották a híremet a megyében, és Egyházaskozárba hívtak dj-nek. Legendás diszkók voltak 300-400 fős közösséggel. Nemrég volt a 25 éves jubileumi találkozónk. Bizsergető érzés volt újra megélni azt a meghatározó időszakot, ahonnan ez az egész gyökerezik.
A kezdeti években bejártam a megyét, aztán egyszer csak Győrben kötöttem ki az egyetemi vigadó rezidens dj-jeként. Ott is nulláról kellett közösséget építeni, de hamarosan ezres nagyságrendű estek alakultak ki. A mai napig emlegetik azokat! Eljutottam budapesti, székesfehérvári klubokba, majd Németországban és Hollandiában töltöttem néhány évet, ahol inkább produceri tudásomat csiszolgattam. Németországban meg is jelent egy albumom. Bár a dj-zés háttérbe szorult, lemezeket vásároltam, és korai stream kódolókkal adtam dj-szetteket. Virtuálisan jelen voltam a szakmában.
A zenei működésednek van egy elég erős közösségépítő vonala. Hogyan lehet ma, a fesztiválok és zenei stream szolgáltatók korszakában megteremteni a közösséget közönség helyett?
Sajnos azt tapasztalom, hogy a nagy fesztiválok kialakulásával átalakultak a közösségek, és már nem arról szólnak, mint régen. De talán nem is kell ehhez ragaszkodnunk, mert a mikroközösségeknek újra ereje van. Másfélszáz embernek játszunk ötszáz fő helyett, de van egy olyan rezgés, ami a föld fölött történik pár centivel. Nemcsak a zene a kötelék, hanem a közösség, ahol a szív és a lélek egyensúlyban van. A testbeszéd a hangos zene alatt elárul mindent.
Ugyanakkor találunk nagyobb létszámú, mégis közösségként működő eseményeket is az underground zene legbelsőbb köreiben. Ilyen például az Alkotótábor, ahol nagy megtiszteltetés játszani. Ezek a közösségek egymásra építenek, míg a nagy fesztiválok inkább konkurálnak egymással. Ezért szerintem az előbbiekbe jobb tartozni.
A személyes fellépések mellett aktívan jelen vagy az online térben is. Miről szól a Fotel?
Miután hazajöttem külföldről, alapítottuk meg a Fotel Youtube és Facebook csatornát. Az élő videó lehetőségét kihasználva, helyi tehetséges arcokat mutattunk be a zenéhez kapcsolódóan. Az elsők között lettünk live stream csatorna Magyarországon. A Fotelnek jelenleg három tagja van. Két jó tudású dj-társammal járjuk az országot. Ez azt jelenti, hogy kivonulunk egy különleges helyszínre egy baráti körrel, akik szinte mindig elkísérnek minket. Viszünk hangtechnikát, és tartunk egy „illegális házibulit”. Drónnal megmutatjuk a környéket, és a végén készül egy videó szép felvételekkel és jó zenével.
Az Orfűi Malmoknál milyen formációban találkozhatunk veled, és milyen zenéket hozol magaddal?
A bakelitszerdákon tematikus estekkel készülök és az általam kedvelt stílusokkal. A malmok nagyon inspiráló, meleg hatású hely, szinte minden fából van, és gyönyörű a környezet. Úgy érzem, itt meg kell szólalnia a bakelitnek. Olyan zenéket fogok lejátszani – legyen az vietnámi, indiai, afrikai, japán, magyar vagy szerb zenészek alkotása – , melyeket nem hallani a rádióban, és a fesztiválokon is csak ritkán. Az élő koncertek mellett számomra a bakelit képes átadni egy olyan extra élményt, amelynek a varázsát meg kell élni. Szerencsére vannak még emberek, akik nyitottak rá ebben az eltompult világban. Őket várom a bakeltiszerdákon.
Bakelitszerda kéthetente szerda esténként az Orfűi Malmoknál. Az aktuális eseményért keresd fel programnaptárunkat! A június 16-án induló sorozat középpontjában első alkalommal a 70-es és 80-as évek afrobeat slágerei lesznek.