„Engem hívnak, ha meg kell erősíteni a szárazmalom négyszáz foga közül néhányat”

„Engem hívnak, ha meg kell erősíteni a szárazmalom négyszáz foga közül néhányat”

„Egy műszaki embernek megdobogtatja a szívét, ha régi gépekbe lelket tud varázsolni”, vallja Molnár Zoltán, aki három éve erősíti az Orfűi Malmok csapatát. Miközben tanulja a molnár szakmát, idegenvezetést tart, karban tartja a malmok épületeit, a parkot, és ott segít, ahol kell. „A név kötelez”, mezőgazdasági gépészmérnökként, majd nyugdíjasként új szenvedélye a szakma kitanulása, hogy…

„Nem is tudok másképp, csak a saját stílusomban dolgozni”

„Nem is tudok másképp, csak a saját stílusomban dolgozni”

„A rajzvilágban és a tetoválásban meghatározó számomra a természet, a növény- és állatvilág. A Malmoknak készített illusztrációimban is visszaköszön mindez”, meséli Nagy Gergő tetováló- és képzőművész. Munkái a papírmalom grafika műhelyében kézzel szitázott pólókat és táskákat, valamint a Garat falát díszítik.

„A természet az én világom”

„A természet az én világom”

„Az életemben szinte az összes utazásom a lovakról szólt, de ha most elindulnék, biztosan a növények kerülnének középpontba. Erre szeretnék építeni”, meséli a korábban lovak tréningezésével foglalkozó Füzes Orsi. Ma már, amikor éppen nem abaligeti gazdaságát és olajprés műhelyét építi, az Orfűi Malmok gyümölcsösét és bemutató ültetvényét gondozza.

„Amikor tészta és kemence először összeér”

„Amikor tészta és kemence először összeér”

„Ez a pillanat izgalmasabbnak tűnt, mint egy laborban dolgozni”, meséli az Orfűi Malmoknál pékként dolgozó Dobó Farkas, miért hagyta ott az egyetem kémia szakját. A nyári munkából „életre szóló hivatás” lett, az első szezon óta eltelt négy év alatt kitanulta a pék szakma és a kemencézés alapjait Kata és Zsombor mellett. Amúgy „a kenyérsütésben is…

„Egy őszinte kapcsolaton alapuló csapatmunka gyümölcse”

„Egy őszinte kapcsolaton alapuló csapatmunka gyümölcse”

„Nem tudok olyan szépen rajzolni, mint Petra, és nem tudok olyan jól sütni, mint Kata, de a vendéglátáshoz értek”, meséli a 25 éve a szakmában dolgozó Kiss Krisztián. 2020 nyarán csatlakozott az Orfűi Malmok csapatához, és vette át a Garat programjainak, vendéglátói feladatainak koordinálását. Azóta magával ragadta a „malmok miliője”, ahol „végre azt csinálhatom, amit…

„A malom, ahova visszatérhet az ember”

„A malom, ahova visszatérhet az ember”

„Felraktuk a grafikai préseket egy kamionra, és hazaküldtem Hollandiából”, meséli Füzes Petra, hogy kezdte el gyűjteni a nyomdagépeket az éppen bezárt utrechti műhely technikusaként. A berendezés sok más mellett ma az orfűi papírmalom emeletén kialakított sokszorosító grafikai műhelyt gazdagítja. Petra vezeti a papírmalmot, ahol nem csak „használja”, hanem készíti is a papírt. Ismerkedj meg kollégáinkkal!

„A malom gondozására megéri feltenni az életed”

„A malom gondozására megéri feltenni az életed”

„Az életem, a szívem”, összegzi két szóval érzékletesen munkáját Füzes Kata, az Orfűi Malmok életének központi alakja. Bár bevallása szerint nem kifejezetten az a főnök típus, mégis rendre nála futnak össze a szálak. Kedves, nyitott személyisége a malmok családias légkörének egyik fő forrása. „Sosem érzem munkának, egyszerűen csak csinálom, miközben nem számolom az órákat.” Nem…

„Előfordult, hogy lisztes kézzel kellett beugrani felkonferálni a zenekart”

„Előfordult, hogy lisztes kézzel kellett beugrani felkonferálni a zenekart”

„Pékzenész”, becézték Horváth Zsombort, az Orfűi Malmok csapatának oszlopos tagját a látogatók. Népzenészként ugrott be kenyeret sütni nyaranta, és már egy évtizede a malom munkatársa. Az évek alatt második otthonává vált a nyári munkahely. A kenyérsütésen pedig hamar túlnőtt a feladatkör: csoportot vezet, zenél, rendezvényt szervez, de ha kell, árkot ás. Tovább szövi a malmok…